Összesen 106 185-en kötöttek új egyéni magán egészségbiztosítást október 1. - az egészségügyi reformvonatkozó részének életbe lépése - és november 2. között, ami messze elmarad az első hónapra várt mintegy félmillió főtől - derült ki az amerikai kormány által szerdán nyilvánosságra hozott hivatalos adatokból.
Miközben az Egyesült Államok esetleges csődje most a legfontosabb téma a nemzetközi piacokon, aközben a magyar állam csődjének piacon árazott esélye egyéves mélypontra süllyedt az utóbbi napokra. Ez bizonyára támogató erő volt a forint számára is, amely az utóbbi hetek jelentős külpiaci hangulati ingadozásait egészen jól viselte. Egy ma közzétett felmérés szerint egyébként a harmadik negyedévben Magyarországon csökkent az egyik legintenzívebben a csődkockázat piaci árazása a régiós országok közül és ezzel a 18.-ról a 20. helyre csúsztunk vissza a világ legkockázatosabbnak tartott országainak rangsorában.
A Fed múlt heti kamatdöntése és a hétvégi német választások után a piacok fókuszába egyértelműen az amerikai költségvetéssel és adósságplafonnal kapcsolatos (várható) feszültségek kerültek, és ezt jelzi, hogy ma a részvényindexek lefelé csordogálnak, a menedéknek tekintett devizák pedig erősödtek. Éppen utóbbira jó példa, hogy a svájci frank az euróval szemben háromhetes csúcsra ért, miután elesett a kereskedési szempontból lényeges 200 napos mozgóátlag. Mindezek mellett szintén figyelmeztető jel, hogy az arany - amely az adósságplafonnal kapcsolatos aggodalmak mellett a múltban már többször is jól bizonyított - ma sem az európai, sem az amerikai kereskedési idő alatt nem tudott tovább esni.
Miközben a pénz- és tőkepiacok a szerdai nagy meglepetést okozó Fed-döntés emésztésével vannak elfoglalva, sokan átsiklottak egy kulcsfontosságú mondat felett, amelyet a jegybank a kamatdöntési közleményében rögzített - hívja fel a figyelmet Ellen Zentner.
Mindhárom délután 4 órási amerikai makroadat a vártnál jobban sikerült, hiszen a használt lakások augusztusi értékesítési adata 5,48 millió egységre emelkedett a várt 5,25 millió helyett és a júliusi 5,39 millió egység után - közölte az ingatlanpiaci szövetség.
Az erősödő konjunktúrát jelző minapi eurózónás és amerikai makroadatok újabb lökést adtak annak, hogy a fejlett piaci államkötvény hozamok emelkedjenek. Ez mára oda vezetett, hogy számos országban régen látott csúcsokra kapaszkodtak a kiemelten figyelt 10 éves államkötvény hozamok. Mindez többek között a magyar költségvetés számára is kedvezőtlen hír a kamatkiadások potenciális növekedése miatt.
A Szíria elleni esetleges katonai támadásról szóló amerikai kongresszusi szavazás valószínűleg rendesen megbonyolítja a demokraták és a republikánusok közötti vitát, ugyanis elveszi az időt az életbevágóan fontos költségvetési kérdések megvitatásától, pedig ahhoz, hogy a washingtoni kormány ősszel elkerülje a fizetésképtelenséget, hamarosan az adósságplafon emelésében kellene megállapodnia a törvényhozásnak.
Korlátozott, legfeljebb két napig tartó légicsapást hajtana végre az amerikai haderő Szíriában, válaszul arra, hogy az arab ország vezetése a múlt héten állítólag vegyi fegyverrel támadta a felkelőket - jelentette a The Washington Post napilap kedden az internetes oldalán. Más nyugati lapok egybehangzó értékelése szerint küszöbön áll az amerikai katonai beavatkozás Szíriában.